Koccintás 2011 eredménye

Megtaláltuk Magyarország legkedveltebbborvidéki települését!

 

Azország legkedveltebb borvidéki településévé az a település válhatott, ahol - azadott helység lélekszámát is figyelembe véve - abszolút értékben és arányaibana legtöbb borász és borkedvelő koccintott 2011. szeptember 4-én 16 órakor.

 

Országszerte10 borvidék települései mozdultak meg az augusztusban elhangzott felhívásra és egyidőben országosan több mint 7000 ember emelte a poharát koccintásra. A Várban,a Pest – Buda Bistro-ban tartott eredményhirdetésen kiderült, hogy 2011-ben Kiskőrös városa nyerhette el az ország legnépszerűbb borvidéki településecímet.

Aszervezők borvidékenként iskihirdették a legnépszerűbb borvidéki településeket, illetőleg díjat nyertekmég azok a települések is, amelyek egy adott (lélekszámnak megfelelőenkialakított) települési kategóriábanbüszkélkedhettek a legtöbb koccintóval.

 

Aborvidéki településeken a koccintást szervezők mindenhol vidám hangulatról,jókedvről számoltak be. A rendezvény sikerét az is alátámasztja, hogy számos újkapcsolat születhetett a borászok és a borkedvelők között, a borvidékitelepülések, a településeken dolgozó borászok nagyobb figyelmet kaphattak.

Koccintás 2011 eredménye részletesen >>

 

SztanevBertalan és Dr. Prónay Bence, megerősítették, hogy a Koccintás eseményt2012-ben is meg kívánják hirdetni. A versenyben részt vett településektől jöttvisszajelzések azt mutatják, hogy igény van erre az eseményre, amely aborászokat a borkedvelőkkel helyben összehozza.

 

Eredmények:

 

Magyarország legkedveltebbborvidéki települése 2011-ben:

Kiskőrös

 

A borvidék legkedveltebbtelepülései 2011-ben:

 

Kunsági borvidéken Kiskőrös település

Hajós-Bajai borvidéken Hajós település

Tokaji borvidéken Olaszliszka település

Nagy-Somlói borvidéken Somlószőlőstelepülés

Villányi borvidéken Kisharsány település

Pécsi borvidéken Kisjakabfalva település

Egri borvidéken Noszvaj település

Etyek-Budai borvidéken Budafoktelepülésrész

Soproni borvidéken Sopron település

Bükki borvidéken Cserépfalu település

 

Település kategóriában legkedveltebbborvidéki település 2011-ben:

 

Kiskőrös település a 10001- 25000 lakosútelepülés kategóriában

Hajós település a 2001- 5000 lakosútelepülés kategóriában

Olaszliszka település az 1001- 2000lakosú település kategóriában

Somlószőlős település az 1000 lakosalatti település kategóriában

Pécs település a 25001 lakos felettitelepülés kategóriában

Izsák település az 5001 - 10000 lakosútelepülés kategóriában

 

Gratulálunk anyerteseknek!

 

 

 

Sztanev Bertalan és dr. Prónay Bence

A Koccintás 2011 szervezői

 

A 2011-es versenyt támogatták:

a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)

a Települési Önkormányzatok OrszágosSzövetsége (TÖOSZ)

a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT)

a CBA, a Pest Buda Bistro

a Kultúrpart.hu

és az Ihatóbb Magyarországért Egyesület

dscn5533.jpg img-3373.JPG img-9548.JPG p9041805.jpg

(c) 1995-2018 - All rights reserved.

Készítette: Weboldal-Center