Miklós Napi Rosé Borverseny
Miklós Napi Rosé Borverseny

Már tizenharmadik alkalommal rendezték meg december 6-án, Miklós napján Miklós nevű borbírálók részvételével Kunszentmiklóson a Rosé borok versenyét. Kunszeri Miklós ötlete és szervezése évek óta egyre nagyobb rangot ad ennek a versenynek, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az idén 220 mintával neveztek  a termelők a versenyre.

A zsűri örökös elnöke Prof. Dr. Kállay Miklós vezetésével történt a bírálat, majd délután az eredményhirdetés.

A zsűri mellett lehetőség volt az érdeklődőknek végigkóstolni a benevezett borokat.

A szakszerű töltögetésről most is a kiskőrösi „Vincellérképző” tanulói gondoskodtak Filus János tanár úr és Koczán Rudolf irányításával.

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat különdíját Rausch Sándor alelnök adta át az Etyeki Kúria Borgazdasági Kft 2011. évjáratú Kúria Rosé borának.

A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének különdíját – a  hagyományoknak megfelelően mindig a legeredményesebb borlovag kapja – ezúttal a Koch-Vin Kft kapta meg, két aranyérmes rosé boráért, a Kft tulajdonosa Koch Csaba, a hajósi Szent Orbán Borrend elnöke, akit Panov Nyikoláj képviselt és vette át az elismerést Biró Mária főtitkártól.

-KG-

 
« vissza