Külföldi vendégeket fogadott és új tagokat avatott a Kelet-Balatoni Borlovagrend a napokban.
A borrend hagyományos rendezvénye tavaly elmaradt, azonban idén rekordszámú résztvevővel tartották meg az ünnepi programjukat. Győrfi Károly, a Kelet-Balatoni Borlovagrend elnök-nagymestere elmondta, Magyarország csaknem harminc borrendje képviseltette magát a rendezvényen, valamint öt határon túli szervezet képviselője, továbbá a szerbiai borrendi szervezet országos vezetője is tiszteletét tette Balatonkenesén. A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségét Sajgó Gáborné alelnök, Kovács Róbert alelnök és Tutor Jánosné főtitkár képviselte.
A több helyszínen tartott program a kultúrházban kezdődött, ahol a résztvevőket Győrfi Károly, majd Jurcsó János polgármester köszöntötte. Ezután Horváth Kata, a borrend borásza tartott előadást a kelet-balatoni medencére jellemző szőlőfajtákról, pincészetekről. A fogadáson közreműködött Sipos Csaba zenetanár ütőhangszeren.
A borrend három új tagot avatott a református templomban tartott ünnepségen: Szende Lászlót, Bohár Árpádot és Hevesi Pétert az elnök-nagymester ütötte borlovaggá, miután számot adtak borászati-szőlészeti tudásukról. Szende László a borospoharakról, Bohár Árpád a gyertya borkészítésben betöltött szerepéről, míg Hevesi Péter a metszőollóról tartott rövid előadást. Az avatáson Szávolovics Gabriella az Ima a hazáért című dalt énekelte el.
A ceremónia után a résztvevők a borrend által állított Szent Orbán-szoborhoz sétáltak, majd a Jókai hajó fedélzetén közös borkóstolón vettek részt a naplementében, a hajókázást Nádasi Elemér harmonikajátéka színesítette. A sétahajózás után a Balatonkenesei Horgász Egyesület Polgár Tibor vezetésével sült keszegekkel várta a rendezvény résztvevőit a nap zárásaként.