Alapvetés
Nyulasi Gábriel István – elnök, bortudósító, bortanácsadó
„Vissza kell adnunk a bor spiritualitását, és támogatni a borkultúrát minden szinten.Szükség van a csúcsborokra, de gondolni kell a mindennapok boraira is…”
Lehet, hogy kicsit banálisan hangzik, de a szőlőben tettem az első lépéseket a borkultúra megismerésében. Már gyerekkoromban gyakran kapáltam, kötöztem, permeteztem a kis házi szőlőskertünket. Később a borokat kóstolva folyamatosan gyarapítottam tudásomat. 2008. februárjában született meg a gondolat, hogy megalapítsam Az ihatóbb Magyarországért mozgalmat, melynek keretében a borfogyasztók és borászok bevonásával közösen dolgozunk a magyar borkultúra fejlesztésén. 2011. tavaszától Az ihatóbb Magyarországért egyesületté vált, melynek elnöke lettem. Gyakorta zsűrizek borversenyeken,tudósítunk borfesztiválokról, borvacsorákról. Szívesen adunk bortanácsokat is, akár márkaépítés és marketing területen is. Szívesen segítünk minden helyi boros kezdeményezést, keresünk minden lehetséges borkultúrális kapcsolódási pontot - hiszen Magyarország így válhat ihatóbbá.
Tanulmányok:
Magyar Borok Háza – Borismeret és borkultúra kurzus
Borkollégium WSET felsőfok - borbecsüs