XIV. Borversenyét szervezte meg a Kelet-Balatoni Borrend

Balatonkenese A Balaton keleti medencéjének bortermelőinek szervezett versenyt a Keleti-Balatoni Borrend a napokban.

A hagyományos megmérettetést egy év kihagyás után rendezték meg újra, immár tizenegyedik alkalommal. A korábbi évekhez hasonlóan a versenyre a Balaton keleti medencéjének szinte minden településéről küldtek be nedűket a termelők, mondta el Győrfi Károly, a borrend elnök-nagymestere.

 A térségből 53 termelő közel 120 bormintát küldött be a 2017-2021. közötti évjáratokból. A beküldött borok között fehér, rozé és vörösborok is szerepeltek, utóbbiból érkezett a legtöbb minta. A Kelet-Balatoni Borrend versenyére beérkezett mintákat négy bizottság tapasztalt bírálói értékelték, pontozták. Balatonkeneséről hét termelő küldött be bort a bírálatra, és ezek közül választották ki Kenese város 2022-es borát. Az elismerő címet a bírálók Győrfi Károly 2020-as cabernet sauvignon borának ítélték oda. 

A helyi borok közül nagyaranyat érdemelt ki Öcsi Gyula 2021-es saszlából készült borának és a Kürti Pincészet szintén tavalyi kékfrankosa. A térségből nagyaranyat kapott a balatonvilágosi Mihalovics Pince 2017-es cabernet sauvignonja és a Deák-Bárdos Pince balatonaligai Királyleányka bora. A bírálóbizottságok összesen 37-37 arany- és ezüstérmet, 35 bronzérmet és hét dicsérő oklevelet ítéltek oda. A korábbi évekhez képest kiemelkedő eredményeket értek el a helyi termelők a versenyen, emelte ki Győrfi Károly. Hozzátette, azokon a településeken, ahol borbírálat történik, ott egyre jobb értékeléseket kapnak a termelők.

A borbírálatnak ezúttal is a balatonkenesei református parókia adott helyet, a rendezvényt Jurcsó János polgármester nyitotta meg.


001.JPG 02-2.JPG 02.jpg 03.JPG 04.JPG

(c) 1995-2018 - All rights reserved.

Készítette: Weboldal-Center